Hogyan építsünk Windows 8 PC-t?
Nem kell nekünk erőmű, hogy a Windows 8 megfelelően működhessen, elég ha jól válogatjuk össze a komponenseket. Egy kisebb fejlesztés és telepítés után bele is vethetjük magunkat az új rendszerbe.
Nem kell nekünk erőmű, hogy a Windows 8 megfelelően működhessen, elég ha jól válogatjuk össze a komponenseket. Egy kisebb fejlesztés és telepítés után bele is vethetjük magunkat az új rendszerbe.
Megszüntette a Microsoft azt a lehetőséget, melyet kihasználva aktiváltatni lehetett a céggel a nem jogtiszta forrásból származó Windows 8 operációs rendszereket is.
Míg az otthoni felhasználók, az eladási adatok alapján, jól fogadták az új rendszert, a bankok még kivárnak, nem sietik el az alkalmazásaik és rendszereik Windows 8-hoz való optimalizálását - Portfolio.hu. Az irodákban pedig még éppen csak elértek a Windows 7-hez.
A Windows Blue néven hírbe hozott operációs rendszerből évente jönnének ki az újabb verziók, és az is előfordulhat, hogy a szoftver ingyenes lesz.
Az első havi értékesítési adat alapján beteljesülni látszanak a Microsoft várakozásai: a legújabb Windows lehet minden idők legsikeresebbje.
A Windows-részleget vezető Steven Sinofsky távozásával megnyílt a lehetősége annak, hogy a Windows 8-ba visszakerüljön a hiányzó Start menü - írja a USA Todayre hivatkozva az Origo.
A Microsoft a szomszéd mosógépéhez hasonlítja legújabb operációs rendszerét, a felhasználói élmény egyik legnagyobb szakértője szerint azonban inkább a "szörnyeteg" kifejezés lenne megfelelő.
Egy nem szokványos videós teszt készítői arra voltak kíváncsiak, hogyan reagál első látásra a Windows 8-ra egy olyan felhasználó, aki be van rúgva.
Érdekes, de teljesen érthető döntést hozott az Acer: piacra lépés előtt kivárja, hogyan teljesít a Microsoft saját táblagépe.
Alig jelent meg a Windows 8, egy amerikai tervezőcég máris beperelte miatta a Microsoftot. Azt állítják: a nagyvállalat tőlük lopta a felületet.
Egyelőre alacsony az érdeklődés az amerikai felhasználók körében a Microsoft legújabb operációs rendszere, a Windows 8 iránt - derült ki az AP hírügynökség és a GfK piackutató cég felméréséből.
Jessica Alba amerikai színésznő a Microsoft amerikai számítástechnikai vállalat új, Windows 8-as, mobiltelefonra tervezett operációs rendszerének San Francisco-i bemutatóján vesz részt.
A Microsoft vezérigazgatója szerint a pénteken megjelent Windows 8 iránti kereslet felülmúlja a Windows 7 operációs rendszer iránt kezdetben tanúsított igényeket - számol be a Reuters.
A Microsoft frissen debütált új operációs rendszerében a felhasználóknak a „csempe” ikonos startképernyő jelenti a legszembetűnőbb változást. De ezt sem bonyolultabb átlátni és megszokni, mint anno a Win 95-ben megjelent Start menüt – állítja Tóth András Mihály, a cég hazai üzletágvezetője, akit az új alapprogram premierjén kérdeztünk.
Ahogy a Microsoft ígérte, mától világszerte, így Magyarországon is kapható a cég új operációs rendszere, a Windows 8. Kérdés, hogy elég-e a nagy karácsonyi IT-tűzijátékhoz a szép felhasználói felület és az új alkalmazások mellett a hardvergyártókkal meghirdetett akciós bevásárlás lehetősége.
A Windows 8 egyik, amúgy nehezen szokható sajátossága, hogy kihagyták belőle a Start gombot, illetve a klasszikus Start menüt. Ebbe azonban sem szoftver-, sem hardveroldalról nem nyugodtak bele a gyártók.
A Microsoft által elindított Xbox Music használói 30 millió zeneszám közül választhatnak. A szolgáltatás legálisan is igénybe vehető ingyen.
Jövő pénteken kerül a polcokra a Microsoft legújabb operációs rendszere. A cég már most közzétette, milyen csomagolásokban lesz majd megvásárolható a Windows 8, egy YouTube-ra feltöltött és az amerikai csatornákon sugárzott tévéreklámmal pedig a visszaszámlálást is elindították.
A mobilok és tabletek vásárlásánál felmerülő egyik fontos szempont, hogy milyen gyakran kell újratölteni őket. Ez utóbbihoz, azaz a táblagépes kérdéshez mutatunk egy fontos eredményt - mindenkinek hasznos, aki így karácsony előtt éppen tabletválasztás előtt áll.
Míg az már egyértelmű, hogy a Windows 8-ba az Internet Explorer új, 10-es változata kerül, sokáig kérdéses volt, vajon elérhető lesz-e a Windows 7-ben.